Lopott járművek
Támogatóink
Médiaajánló
Rendszám alapú keresés
Navigáció
Jelenlévő felhasználók
Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.
Új felhasználók
  • Bambi
  • Vladimirren
Kövessen a Facebookon is!

AUTÓLOPÁSOK LISTÁJA A FACEBOOKON: "Autóvadász - ingyenes alkalmazás"

Egyik szemem sír, a másik remeg

Az április 27-én megtartott „Szigetszentmiklósi Autóvadászat” bár eredményesen zárult, az autóvadászok mégsem érzeték úgy, hogy az eredmények jók lettek volna. Ugyan több az emberi életekre is veszélyt rejtő roncsot szűrtek ki a közlekedő autók sorából, ámde az on-line rendszer hibájának köszönhetően hiába tettek meg mindent annak érdekében, hogy társadalmi munkájukat kiemelkedően végezzék, ez a hibájukon kívül nem valósulhatott meg.

Facebook: 186 megosztás kevesebb mint egy nap alatt!!!

Ilyen még sosem volt!!! Új határokat léptünk át az Autóvadász Egyesület facebook oldalán azzal, hogy az egyik károsult bejelentését 20 óra alatt 186-an osztották meg. Bár a facebook oldalunkon csak február óta teszzük ki a lopott autókról szóló bejelentéseinket, a megosztásoknak köszönhetően már két kocsi is előkerült.

- Frissítés: a cikk megjelenése óta ez a szám 211-re változott.

Tavaszköszöntő autóvadászat

- A cikk a Zsaru magazin 15. számának a 13-ik oldalán jelent meg -

Összehangolt autóvadászatot indított március 24-én a XXIII. kerületi önkormányzat, a XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság  és a Soroksári Polgárőrség. A szervezők a NAKE autóvadászai, polgárőrök, közterület-felügyelők segítségével gépjárműveket vontak ellenőrzés alá. Az akció főszervezője Egressy Pál nyugalmazott rendőrezredes és Makádi Katalin rendőr alezredes a XXIII. kerület kapitányságvezetője volt.

Sokak gondját megoldanák az autóvadászok

Forgalomból kivont autók tucatja bukott le az autóvadász akció során

A héten összehangolt bűnügyi és közlekedésbiztonsági akciót szervezett a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság.

A Délmagyar.hu portálon közzétett beszámoló IDE KATTINTVA olvasható.

Az autóvadászat aktuális hírei a New Wawe FM-en

Vezda Lászlóval, a NAKE vezetőjével beszélgetett Berta István - az autóvadászatról, a nehézségekről és az egyesület helyzetéről.

A beszélgetés a Bevezetem.hu oldalán hallgatható meg.

Autóvadászok: gázolaj híján gyalog keressük a lopott autókat

Minden támogatásnak örülnek, de leginkább üzemanyagra és a keresést támogató technikai eszközökre lenne szükségük az autóvadászoknak.

A Hír 24 internetes hírportálon megjelent cikk IDE KATTINTVA olvasható.

Megrendelésre lopták a francia autókat

Hitelre tankolnak - Tények-riport

250 kilométert autóznak a szegedi mentősök, hogy meg tudják tankolni az autóikat. Nincs pénzük gázolajra, viszont hitelre csak a Bács-Kiskun megyei Mélykúton kapnak. Amiből persze sok el is megy az utazásra, de máskülönben le kellene állniuk minden hónap második felében, akkorra fogy el a pénzük. Ők már a második betegszállító cég, amelyik az elmúlt hetekben bajba került a rekorddrága gázolaj miatt.

A kapcsolódó videó az alábbi link alatt érhető el: http://tv2.hu/tenyek/video/hitelre-tankolnak-tenyek-riport

Leteperték a rendőrök az autótolvajokat – fotókon az elfogás

Három férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.
Francia márkájú autók ellopására, eladására szakosodott bandát leplezett le a rendőrség, az eljárásnak köszönhetően előkerült több, korábban ellopott gépjármű is, amelyeket bontásra szántak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján vasárnap.

A Hirado.hu oldalán, az alábbi link alatt érhető el a teljes írás: http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/29/14/Letepertek_a_rendorok_az_autotolvajokat__fotokon_az.aspx