Ma reggel lettem figyelmes erre a fotóra a facebookon:

A fotó és a poszt készítője ahelyett, hogy vette volna a fáradtságot arra, hogy beüsse a google keresőbe azt, hogy pl. ALKOTÁS UTCA 41. vagy azt, hogy ÚJ TRAFFIPAXOK, inkább rögtön kiposztolta a facebook oldalára ezt az orbitálisan nagy hülyeséget.

A google ugyanis rögtön feldob olyan találatokat a fent említett szóösszetételekre, amelyekből megtudható, hogy az Alkotás utca 41-nél látható eszközök nem a rendőrség által üzemeltetett eszközök. Azért írok eszközökről, mert ha az ember egy pcit mélyebben merül a google bugyraiba, bizony az is kiderül, hogy itt található az a cég, amelyik a rendőrég által is jelen pillanatban tesztelés alatt lévő, márciustól pedig élesben használt új típusú traffipaxokat fejleszti, de más cégek részére is készít pl. rendszámfelismerő rendszereket. Ezért gyakran többfajta technikai eszköz is látható itt.

Sokan meg is osztották ezt az alaptalan hírt, ők sem jártak utána annak, hogy mi is igaz ebből az egészből. Ez igazándiból azért fájdalamas nekem mert pl. a lopott autókról szóló facebook posztjainkat jóval kevesebben osztják meg, pedig azok megosztásával segítenének másokon, hiszen sok autó került már elő a facebook oldalunknak köszönhetően.

Update 2015.02.17. 14.00.

A facebook oldalunkra érkezett a következő hozászólás, amelyet szeretnék itt is megosztani a válaszommal együtt:

- Sándor Bársony:

Lassíts Kisöcsi, mert még kisodródsz !

Körülbelül három számmal nagyobb mellényt viselsz kisbarátom !!!

Állatkertlakónak titulálni valakit csak azért,

mert nem olyan " KÖRÜLTEKINTŐ és OKOS mint TE ???

Azt, hogy az itt rögzített adatokat átadják e a YARD-nak,

kinek továbbítják, vagy mire használják fel,

honnan tudod Édes Öcsém ??! Nagyokos !!

Ja és persze te minden infót, megosztást ellenőrzöl

ami eléd és hozzád kerül ugye ?

/ Amúgy marhára tetszik a kioktató stílusod, gondolom többeknek is itt az oldalon...

 

- Autóvadász-ingyenes alkalmazás:

Sajnos nem vagyok okos. Sőt. Még sok tanulnivalóm van az életben. Az ÁLLATLERAKÓ kifejezés tetszik. Tényleg. Egyébként általában le szoktam ellenőrizni azokat a híreket, amelyeknél szerintem kilóg a lóláb és nem osztogatom meg ész nélkül őket. Ettől még lehet, hogy én is belefutottam olyan megosztásba, amely nem volt megalapozott. Az egyébként kifejezetten kiakaszt, hogy az emberek ész nélkül megosztanak mindenféle hülyeséget, a lényeges dolgokkal meg nem is foglalkoznak. Arra kérésedre pedig, hogy "azt, hogy az itt rögzített adatokat átadják e a YARD-nak, kinek továbbítják, vagy mire használják fel, honnan tudod Édes Öcsém", annyit tudok válaszolni: ONNÉT, HOGY MÁR RÉGEBBEN EGY MÁSIK HASONLÓ POSZT KAPCSÁN UTÁNAJÁRTAM A DOLOGNAK ÉS MEGTUDTAM, HOGY EBBEN A HÁZBAN EGY RENDSZÁMFELISMERŐ RENDSZEREKKEL FOGLALKOZÓ CÉG DOLGOZIK ÉS ŐK TESZTELTEK AKKOR EGY MÁSIK KAMERÁT, AMELYRŐL AZT HITTÉK TRAFFIPAX. Anno rágugliztam az ALKOTÁS ÚT 41 + RENDSZÁMFELISMERŐ kulcsszavakra és rögtön kidobta az ARH Zrt weboldalát, amelyből kiderül, hogy ők tanyáznak az adott cím alatt. Ezek után ma beütöttem a google keresőbe az ARH ZRT és a TRAFFIPAX kulcsszavakat és láss csodát mit dobott ki: "Ugyanaz a két cég nyerte el a fix traffipaxok gyártását és telepítését, amely az útdíj és a mobilparkolás rendszerét is kifejlesztette. Az útdíjüzlet megkötésének évében, vagyis tavaly jócskán megugrott az i-Cell és az ARH bevétele, a profitjuk pedig együttesen több mint 5 milliárd forint lett." Tehát nem vagyok okos, csak körültekintő. AZT, HOGY AZ ADATOKAT KINEK TOVÁBBÍTJÁK ÉS MIRE HASZNÁLJÁK FEL NEM TUDHATOM, DE EGYET TUDOK. EZEK A TRAFFIPAXOK TESZTÜZEMBEN VANNAK ÉS MÁRCIUSTÓL LESZNEK BEÉLESÍTVE. EZT PEDIG A POLICE.HU OLDALRÓL TUDOM: http://police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/...