Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán J. István 43 éves dunaújvárosi és P. László 48 éves budapesti lakos ellen.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Vagyonvédelmi Osztály és a Budaörsi Rendőrkapitányság közös felderítő tevékenységének eredményként a rendőrök 2015. december 2-án 19 óra körüli időben egy törökbálinti házban tartottak házkutatást. A ház előtt és annak udvarán két – a rendelkezésre álló adatok szerint – lopott Honda terepjáró állt.

Az utcán parkoló gépkocsi egyedi azonosító jelei hamisak voltak, a járművet a Budapesti Rendőr-főkapitányság körözte. Az udvaron álló terepjáróra a budaörsi rendőrök adtak ki körözést. A gyanúsítottak ennek az autónak az esetében is megkezdték az egyedi azonosító jelek megváltoztatását.

Ezt követően Törökbálint hétvégi házas övezetében - egy udvarban - további öt Honda típusú személygépkocsit találtak a rendőrök, amelyek közül a nyomozás jelenlegi adatai szerint négyet Budapestről és Pest megye területéről tulajdonítottak el. A hétvégi házban tartott házkutatás alkalmával autóalkatrészeket és a lopáshoz használt elektronikai eszközöket, GPS jelzavarókat találtak és foglaltak le a nyomozók. Az egyik gyanúsítotthoz köthető fóti helyszínen - feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó – sértetlen Honda személygépkocsit, valamint három szétszedett Honda típusú gépjárműből származó alkatrészeket találtak a rendőrök. A járműveket alkatrészekre bontott állapotban foglalták le.

A bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 43 és 48 éves férfiakat Törökbálinton elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Az eljárás során az is kiderült, hogy a 43 éves dunaújvárosi férfi ellen több elfogatóparancs volt érvényben. A gyanúsítottak ellen a további eljárást - szakértők bevonásával - a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Forrás: police.hu