Ennyi lopott autó még soha egyetlen egy autóvadászaton sem került elő.

18 lopott autó került elő a Pünkösdi hétvégén

 Minden előzetes várakozást felülmúltak a hatodik Generali Autóvadász Kupa eredményei. Annak ellenére, hogy a Pünkösdi hétvégén Budapest területén megtartott vadászatról már előre beszámolt több információs csatorna, mégis 18 lopás miatt körözött gépjárművet sikerült felfedniük a Rendőrség és az autóvadász szakembereknek. Ilyen magas találati aránnyal pedig még egyetlen egy autóvadászat sem büszkélkedhet. A BRFK a hétvégi vadászatra külön motoros és gépkocsizó járőr egységeket biztosított az autóvadászok számára. Az eseményre autóvadászként érkeztek a Váci-a Dunaújvárosi- a Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Gödi Rendőrőrs hivatásos állományú tagjai, civil kollégáikkal együtt.
 

A Sigmoid kamerás rendszereknek köszönhetően természetesen nem csak a lopott gépjárműveket sikerült kiszűrni a parkoló vagy közlekedő gépjárművek sorából, de sikerült még 12 más bűncselekmény elkövetése miatt körözött gépjárművet felfedni és 8 körözött személyt elfogni. 4 olyan gépjármű is előkerült melyeknek egyedi azonosító jeleiket hamisították meg és 2 olyan autó is melyeknek a külföldi rendszáma volt a hamis. Mindkét esetben a rendszámok a gépjármű egy afrikai államból történő behozatalát igyekeztek igazolni, de azokat tüzetesebben átvizsgálva kiderült, hogy ezen kocsik Ausztriából lettek behozva Magyarországra. A kocsik vélhetően osztrák autóbontókban lettek vásárolva.
 

A kamerás rendszerek a közlekedő gépjárművek közül 86 forgalomból kivont ezért illegálisan közlekedő és 30 lejárt műszaki vizsgával rendelkező gépjárművet szűrtek ki, melyek sofőrjeivel és üzemeltetőivel szemben a rendőrség munkatársai a megtették a szükséges intézkedéseket. Az ellenőrzött gépjárművek sofőrjei közül ráadásul 11 személy a vezetéstől is el volt tiltva.

A vadászaton részt vettek a nemrég a BRFK által létrehozott bűnügyi régiók vezetői is, akik folyamatosan figyelve a rádióforgalmazásokat, hangolták össze a szükséges intézkedéseket.
 

Az autóvadászatra közismert magyar személyiségek is ellátogattak, így Winkler Róbert újságíró és Szalay Balázs autóversenyző is. De az esemény izgalmaiból kivehették részüket Demcsák Zsuzsa és Váci Gergő televíziós műsorvezetők is.
 

Az autóvadászat nem csak egy komplex gépjármű ellenőrzési akció volt, de a Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából verseny is, ahol a legjobban teljesítő csapatok a nekik járó serleg mellé egy nagy értékű tankolókártyát is kaptak. Az első helyezett Vác Város Autóvadász csapata, a második a gödi, míg a harmadik a kecskeméti autóvadász csapat lett.
 

Az ORFK szóvivői iroda különdíját a dunaújvárosi autóvadász csapat és Berta Somogyi Attila kapta.

Az eseményt záró rendezvényen Bozsó Zoltán r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos. Budapest Rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese kiemelte, hogy a hétvégén a kamerás rendszerek összesen 143 230 autó rendszámáról kérték le a szükséges adatokat és jelezték az esetleges problémákat a kezelő személyzetnek. Mint elmondta, abban a szerencsés helyzetben lehet, hogy Vác Város Autóvadász csapatának a munkáját a kezdetektől figyelemmel tudja kísérni, ezért számára külön öröm a csapat kiemelkedő szereplése. Fontosnak tartotta a megtartandó vadászatok gyakoriságát mind Budapesten mind országosan.