Megismételt KÖZGYŰLÉS

JEGYZŐKÖNYVE

amely készült

a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület által tartott

2014. május 17. napján 10 órai kezdettel tartott megismételt közgyűlésen

a Budapest, Váci út 19. szám alatti Panoráma Üzletház 2. emeleti tárgyalóban,

mely közgyűlés az Egyesület Alapszabálya IV.3. pontja alapján került megtartásra

Vezda László egyesületi elnök ismételten köszönti a megjelenteket, tájékoztatja a megjelenteket, hogy megismételt közgyűlés megtartására kerül sor, figyelemmel arra, hogy a 9 órai közgyűlés határozatképtelen volt.

Vezda László Elnök Úr a megismételt Közgyűlés levezetésére dr. Tóth Katalin Elnökhelyettes Asszonyt javasolja felkérni, és a jegyzőkönyvvezetésre dr. Barkóczi Erzsébet ügyvédet javasolja felkérni. A megjelent tagok a levezető elnöki posztra és a jegyzőkönyvvezetőre tett javaslatokat egyhangúan elfogadták, Levezető Elnök Asszony és Jegyzőkönyvvezető a megtiszteltetést köszönettel elfogadták.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy a jegyzőkönyv írásban, számítógéppel készül el, melyet a megjelent tagok elfogadnak. Hitelesítés után a jegyzőkönyv másolati példánya a tagok részére kézbesítésre kerül.

Levezető Elnök Asszony a jegyzőkönyv hitelesítésre Kasnya Gábor tagot és Felker Mihály tagot javasolja felkérni. A megjelent tagok a javaslatokat egyenként, egyhangúan elfogadják. Jegyzőkönyv-hitelesítők a jegyzőkönyv hitelesítésére vonatkozó felkérést elfogadták.

Levezető Elnök Asszony megállapítja, hogy az Egyesület 22 tagjából 7 (Kasnya Gábor, Vezda László, Dobos Menyhért, dr. Tóth Katalin, Mánya István, Cservölgyi Tibor, Felker Mihály) fő jelen van, mely szám figyelembevételétől függetlenül a hatályos egyesületi Alapszabály IV. 3. pontja szerint a közgyűlés határozatképes. Megjelent, de nem volt meghívott és nem egyesületi tag Kucka András.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy határozathozatal szempontjából az egyszerű többség 4 fő, a ¾ -es többség 6 fő, az egyhangúság pedig 7 fő. Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy a jelen Közgyűlésen elfogadni kívánt változásokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály elfogadását a jogszabály ¾ -es többséghez köti, mely módosításokat tartalmazó Alapszabály tervezetét tagok rövid úton megkapták.

Levezető Elnök Asszony a Közgyűlés elé terjeszti a kiküldött Meghívóban foglalt napirendi pontokat, és felhívja a taggyűlésen megjelent tagokat nyilatkozattételre, miszerint a napirendi pontokat elfogadják –e. Levezető Elnök Asszony javasolja, hogy a napirendi pontok az alábbi sorrendben kerüljenek tárgyalásra:

1.            Az Egyesület Elnökének, Vezda Lászlónak beszámolójának meghallgatása

2.            Határozathozatal az Egyesület Elnökének, Vezda Lászlónak beszámolójának elfogadásáról

3.            Javaslat az Egyesület éves beszámolójának és mellékleteinek elfogadásáról

4.            Határozathozatal az Egyesület éves beszámolójának és mellékleteinek elfogadásáról

5.            Javaslat az Egyesület Alapszabályának felülvizsgálatáról és az egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály elfogadásáról a hatályos jogszabályváltozásokra figyelemmel

6.            Határozathozatal az Egyesület Alapszabályának felülvizsgálatáról és az egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály elfogadásáról a hatályos jogszabályváltozásokra figyelemmel

7.            Javaslat az Egyesület éves tagdíjának mértékéről

8.            Határozathozatal az Egyesület éves tagdíjának meghatározásáról

9.            Javaslat az Egyesület három tagjának, Dobos Menyhértnek, Sánta Lászlónak és Kovács Istvánnak a kizárásáról

10.        Dobos Menyhért meghallgatása

11.        Határozathozatal Dobos Menyhért kizárásáról szóló javaslat eldöntéséről

12.        Javaslatok meghallgatása az Egyesület 2014. év terveiről, irányainak meghatározásáról (megjelenés, publicisztika, honlap, adatvédelmi szabályok felülvizsgálata, vadászatok, népszerűsítés)

13.        Egyéb javaslatok meghallgatása

14.        Egyesületi mellények és sapkák kiosztása

Levezető Elnök Asszony a Közgyűlés elé terjeszti szavazásra a napirendi pontok sorrendjének elfogadásával kapcsolatos javaslatot.

 

összes tag: 22

jelenlévő tag: 7

elfogad:

7

tartózkodik:

-

elutasít:

-

 

1/2014. (V. 17.) számú határozat

Az Egyesület Közgyűlésén megjelent tagok a napirendi pontokat és azok sorrendjét egyhangúan elfogadták.

1.      Az Egyesület Elnökének, Vezda Lászlónak beszámolójának meghallgatása

Vezda László Egyesület Elnöke: felolvasom a 2013 évről készített közhasznúsági jelentés általam elkészített tartalmi részét, és az éves beszámolót is, ebben leírtam mindent, ami álláspontom szerint fontos volt az évben.

Rengeteg cikkünk jelent meg nagy nyilvánosság előtt mind az elektronikus sajtóban, mind a papír alapú sajtóban, jelen voltunk a rádióban és televízióban is.

A weboldalunk, az autovadasz.eu sikeresen üzemel, csak azon 48 bűnmegelőzési cikkünk jelent meg. 2010 óta 2242 bejelentés érkezett hozzánk, ez a szám többnyire a 2013-as évben csúcsosodott ki, amikor is 892 lopott járműről kaptunk bejelentést. Fontos, hogy folyamatosan készítjük a statisztikákat, amik jól mutatják, hogy Budapesten mely kerületekben, sőt utcákban loptak többnyire. Ez azért is fontos, mert, ezeket a statisztikákat használja a sajtó, ami pedig hozzásegít minket sok média megjelenéshez, ez pedig népszerűsíti munkánkat és így az Egyesületet. A weboldalunk magas látogatottságú, meg is lehet tekinteni hányan, mennyi ideig tartózkodtak a honlapon.

A 2013 –as évben 13 lopás és 25 egyéb bűncselekmény előkerítésében segítettünk. Ugyanakkor 2014 – ben már most több gépjárművet találtunk, de reméljük a sikeres előkerülések száma csaks növekedni fog.

Van Facebook alkalmazásunk is „autóvadász-ingyen alkalmazás” néven, itt is érkezett sok bejelentés. A Facebook pedig felhívja a civil lakosság figyelmét, sokan a munkában is részt kívánnak venni.

2013. február 15-től okos-telefonos alkalmazásunk is van. Az alkalmazás adatbázisában a feltöltött lopott autók, járművek szerepelnek, az alkalmazást megközelítően 15.000 –en töltötték le, így ezen letöltésekkel regisztráció is keletkezett.

A sajtómegjelenéseink kiemelkedőek voltak, annak ellenére, hogy beteg voltam. Konkrétan volt olyan is, hogy a lakásomra jöttek ki a sajtótól, hogy tudjak interjút adni. Televíziókban az M1 Híradó, HírTV Híradó, HírTV Riszatás, ATV Híradó, Echo TV Híradó,  EchoTV „Ne legyen áldozat!”, RTL Klub Híradó, TV2 Híradó, Duna TV Híradó, Hatoscsatorna bűnmegelőzési műsorában jelentünk meg, rádiókban a Kossuth Rádió „Krónika”, Kossuth Rádió „Napközben”, Kossuth Rádió „Szilveszteri Napközben”, New Wawe FM, Music FM Délutáni Road Show, Music FM hírblokk, Lánchíd Rádió hírblokk, Lánchíd Rádió telefonos interjú, Info Rádió hírblokk, Info Rádió telefonos interjút adtam. Voltunk a nyomtatott sajtóban Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap, Metro, Blikk, Napi ÁSZ, Mai Nap. Szerepeltünk Road Shown, hírlapokban rengeteget szerepeltünk. Az elektronikus sajtóban is rengetegszer megjelentünk (HVG.HU, RTLKLUB.HU, TV2.HU, MNO.HU, STOP.HU, BLIKK.HU,  INDEX.HU, TOTALCAR.HU, VEZESS.HU, AUTONAVIGATOR.HU,2424.HU, BEVEZETEM.HU).

Levezető Elnök Asszony fentiekre tekintettel javasolja, hogy a megjelent tagok Vezda László egyesületi elnök beszámolójáról történő szavazataikat adják le, azt elfogadják –e.

Levezető Elnök Asszony a Közgyűlés elé terjeszti szavazásra Vezda László egyesületi elnök beszámolójának elfogadására vonatkozó javaslatot.

 

összes tag: 22

jelenlévő tag: 7

elfogad:

6

tartózkodik:

1 Dobos Menyhért

elutasít:

-

 

2/2014. (V. 17.) számú határozat

Fentiekre tekintettel a Közgyűlés 6 elfogadás és 1 tartózkodás mellett az Egyesület Elnökének beszámolóját elfogadja.

2.            Javaslat az Egyesület éves pénzügyi beszámolójának és mellékleteinek elfogadásáról

Levezető Elnök Asszony felkéri Vezda László Elnök Urat az Egyesület éves mérlegének és annak mellékleteinek részletes ismertetésére.

Az egyesület mérlege egyszerűsített éves beszámoló formájában készült el, melynek mérleg főösszege 273.000.- Ft, 273.000.- Ft tőkeösszeggel. Az Egyesület állami támogatásban nem részesült, az 1 %-ból és a magánszemélyek támogatásából jött össze. Az Egyesület vezető tisztségviselői nem részesültek juttatásban.

Az éves beszámoló mellékletét képezi a közhasznú tevékenységről szóló jelentés, melyet Elnök Úr részletesen bemutat.

Az eddig felolvasottakat a tagok részére átnyújt az Egyesület Elnöke megtekintésre.

Dobos Menyhért: a kérdésem az, hogy mennyi tagdíj jött be a 2013-as évben, illetve, hogy mennyi jött be az 1 % -ból.

Vezda László Elnök: a 2013-as évre szóló tagdíjak az idei évben kerültek befizetésre. Az 1 %-ra vonatkozóan a mérleg tartalmazza az adatokat.

Levezető Elnök Asszony felajánlja Dobos Menyhért részére, hogy egy másolat átnyújt neki, de végül abban maradnak, hogy úgyis közzé lesz téve a honlapon, mint ahogyan az összes többi is.

Dobos Menyhért javasolja az éves mérleget beszámolónak hívni, javaslatának megfelelően javításra kerül mindenhol.

Levezető Elnök Asszony ezt követően szavazásra teszi fel, hogy nyilatkozzanak a tagok az Egyesület ismertetett éves beszámolóját és annak mellékleteit elfogadják-e.

Szavazás eredménye:

 

összes tag: 22

jelenlévő tag: 7

elfogad:

6

tartózkodik:

1 Dobos Menyhért

elutasít:

-

 

3/2014. (V. 17.) számú határozat

Fentiekre tekintettel a Közgyűlés 6 elfogadás és 1 tartózkodás mellett az Egyesület éves pénzügyi beszámolóját és mellékleteit elfogadják.

Dobos Menyhért: Az a kérdésem, hogy mire költött az Egyesület a 2013-as évben. A befolyt összeg elköltésre került –e és mire?

Vezda László Elnök: az Egyesületbe befolyt összegek kifizetésének célját a könyvelővel történt egyeztetés után fogom megmondani, figyelemmel arra, hogy nem emlékszem minden egyes számlára, és ha valamit kihagyok, biztos abban fog Dobos Menyhért belekötni.

Javaslat Mánya István: a könyvelőtől kapunk egy időpontot és betekinthet Dobos Menyhért az Egyesület könyvelésébe.

Dobos Menyhért: csupán nagyságrendileg kell megmondania az Elnöknek, hogy mire történt kifizetés.

Kasnya Gábor: most nem, majd később szívesen tájékoztat.

Vezda László Elnök Dobos Menyhértnek: szerinted miből van bevétel?

Dobos Menyhért: én is elmondom a másik egyesületem közgyűlésein, nem tudom, hogy miből lehet ennek az egyesületnek bevétele.

Dobos Menyhért: Kérem jegyzőkönyvbe foglalni, hogy „részleteibe menően kérem a tájékoztatást az egyesület kiadásairól éves szinten. Mivel vidéki vagyok, ezért írásban kérem. Postacímem: 6000 Kecskemét Belsőnyír 111.”

Vezda László Elnök: ott van a honlapon, hogy miből kapunk pénzt, nem költhetünk üzemanyagra, bár lehet hogy te ezt elszámolod a másik egyesületednél, de nem tudok fejből mindent elmondani, és ahogy már említettem ismerlek, ha kihagyok dolgokat, azt fogod megtámadni, hogy jelenleg nem rendelkezem minden adattal. A könyvelőnél pontosan meg van minden számla, onnan tudom megmondani mire költötte az Egyesület azt a kevés pénzt, ami volt.

3.            Javaslat az Egyesület Alapszabályának felülvizsgálatáról és az egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály elfogadásáról a hatályos jogszabályváltozásokra figyelemmel

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy az Egyesületekre vonatkozó hatályos szabályozás és a közhasznú jogállás megtartásával kapcsolatos szabályozás megváltozott, mind az új Ptk. 2014.03.15. napjával, mind pedig a 2011. évi CLXXV. törvény. Erre tekintettel szükséges az Alapszabály módosítása.

Az Alapszabály módosításával kapcsolatos javaslatokat a tagok korábban megkapták, azt el is olvashatták, de most röviden ismerteti a változások lényegét, az Alapszabály preambulumát, az Egyesület adatainak Alapszabályba történő beemelését, a II.5-9. pontjait, a változást nem eredményező, csupán rendszerezett formába tett III. és IV. pontot, V. pontba bekerült jogszabályi hivatkozást, VI.5. pontját.

Dobos Menyhért: nem kell ismertetni, változott a Civil törvény, mindenkinek kötelező átírni.

Az előadottakra tekintettel Levezető Elnök Asszony kéri a Közgyűlésen megjelent tagokat, hogy az Alapszabály módosításával kapcsolatos észrevételeiket és javaslataikat tegyék meg.

Javaslat nem érkezett, erre tekintettel Levezető Elnök Asszony szavazásra bocsátja a módosított Alapszabály elfogadását.

Szavazás eredménye:

 

összes tag: 22

jelenlévő tag: 7

elfogad:

6

tartózkodik:

1 Dobos Menyhért

elutasít:

-

 

4/2014. (V. 17.) számú határozat

Fentiekre tekintettel a Közgyűlés 6 elfogadás és 1 tartózkodás mellett az Egyesület módosított Alapszabályát a mai nappal elfogadta.

4.            Javaslat az Egyesület éves tagdíjának mértékéről

Levezető Elnök Asszony javasolja a megjelent tagoknak, hogy az egyesületek tagdíjának mértékével kapcsolatosan tegyék meg javaslataikat, illetve amennyiben a tagdíj mértékének megváltoztatását nem kérik, úgy javasolja, hogy ezen tényről a Közgyűlés szavazzon.

Kasnya Gábor: mennyi jelenleg a tagdíj?

Vezda László Elnök: jelenleg 1.000.- Ft 2012 óta.

Felker Mihály: azt javaslom, hogy maradjon ennyi.

Levezető Elnök Asszony szavazásra bocsátja a tagdíj mértékének változatlanságát kimondó javaslat elfogadását.

Szavazás eredménye:

 

összes tag: 22

jelenlévő tag: 7

elfogad:

7

tartózkodik:

-

elutasít:

-

 

4/2014. (V. 17.) számú határozat

Fentiekre tekintettel a Közgyűlés egyhangúan akként határozott, hogy a tagdíj mértéke továbbra is 1.000.- Ft legyen.

5.            Javaslat az Egyesület három tagjának, Dobos Menyhértnek, Sánta Lászlónak és Kovács Istvánnak a kizárásáról

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy három egyesületi tag, nevezetesen Dobos Menyhértnek, Sánta Lászlónak és Kovács Istvánnak a kizárására indítvány érkezett, mely indítványt az Egyesület tagjai a jelen Közgyűlésre vonatkozó meghívó mellékleteként is megkaptak.

Levezető Elnök Asszony röviden ismerteti a javaslatot, utána pedig felkéri az indítvány előterjesztőjét, hogy nyilatkozzék, a kizárásokra vonatkozó javaslatát továbbra is fenntartja-e.

Vezda László indítványozó egyesületi tag az Elnök Asszony kérdésére akként nyilatkozik, hogy javaslatát továbbra is fenntartja, és nem kíván hozzá fűzni, de felolvassa javaslatát.

A nyilatkozatot követően Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy az egyesülethez írásbeli előadás a kizárni kért tagok részéről nem érkezett, egyesül Kovács István tag jelezte, hogy a kizárási indítványt sajnálatosnak tartja, azzal nem ért egyet, azonban a Közgyűlésen megjelenni nem tud, de azt követően előterjeszti védekezését a következő Közgyűlésen.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy Sánta László nem tájékoztatta előzetesen a Közgyűlést, védekezést nem terjesztett elő, és a mai Közgyűlésen nem jelent meg.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy tekintettel arra, hogy sem Sánta László, sem Kovács István tag nem jelent meg, kizárásukról a mai megismételt Közgyűlés dönteni nem jogosult.

  1. Dobos Menyhért meghallgatása

Ezt követően Levezető Elnök Asszony felkéri a jelen lévő kizárni kívánt tagot, Dobos Menyhértet, hogy röviden, lehetőség szerint adja elő álláspontját a kizárási indítványról.

Ezt követően Dobos Menyhért előadja az alábbiakat:

Nem értem az okát. Tételesen menjünk végig szerintem a javaslaton, nagy része nem is rám vonatkozik, nem is értem miért van velem szemben ilyen ellenállás. Egyetlen egy autóvadászatot sem szervezett az Egyesület évek óta, csak a polgárőrség vagy valamelyik másik egyesület szervezi meg azokat. Köztudott, hogy 6-8 technikánál már nem nagyon működik a BM rendszere, 10 fölött pedig egyenesen meghal. A szigetszentmiklósi egyesület nem volt tagja az egyesületnek, mert látványosan ki is lépett az egyesületből a korábbi közgyűlésen, hiszen azt kértük, hogy technikánként 2 ember legyen tagja az egyesületnek, és ebben döntés nem született pedig a belépési nyilatkozatokat beadtuk a közgyűlésen. Nem is értem a kifogást az autóvadászattal kapcsolatban, hiszen az egy zsarucar - os akció volt.

Cservölgyi Tibor: amit eddig mondtál, már az is kétséges, mert az az autóvadászat, amiről beszélünk, ez egy közlekedési akció volt és nem szigetszentmiklósi polgárőri rendezvény. Sokan vettünk részt benne, nem zsarucar - os akció volt, mi kezdtük el szervezni, hogy egyáltalán megtartásra kerülhessen. Mi megpróbáltunk lehetőség szerint mindenkit meghívni, erre mondtátok azt, hogy ti nem fogtok jönni, ha lesznek ott bizonyos emberek, ha pedig később derül ki, hogy ott lesznek, mint ahogy ti megjelentek, akkor ti levonultok a helyszínről.

Dobos Menyhért: én nem tiltottam meg az embereimnek, hogy ne menjenek el az akcióra, én csak jeleztem, hogy valószínűleg nem fogok elmenni. Miért hívtál bennünket meg, ti mondtátok, hogy ne jöjjön a Berta. Jó lett volna, hogy menjenek, eredményt is tudtak volna felírni, mert a legeredményesebb csapat az enyém, de nem tiltottam meg nekik. A Kokó (Kovács István) azt mondta, hogy akkor nem megy. Én azt mondtam, hogy nincs értelme elmenni, mert a technika nem fog működni, és egyébként ilyen kevés technikával nem is lehetett volna megvalósítani az akciót.

Cservölgyi Tibor: egyébként elmaradt a vadászat, mert árvíz volt, de nagyon kellemetlen lett volna, ha jöttök és levonultok a helyszínről, nem csak nekünk egyesületnek, de a szigetszentmiklósi rendőrkapitánynak is.

Kasnya Gábor: A Jóska és Henrik vonultak ki, mert úgy gondolták és igazuk volt, hogy az óvodából elég volt. Mi ketten szerveztük Tibivel az akciót, amikor is kaptam a miklósi kaptánytól egy telefont, hogy ő úgy tudja, hogy ti nem jöttök el. Erre jogosan megkérdezte a kapitány, hogy hogyan szervezzen a rendőrkapitányság, ha nem is jönnek el az akcióra az autóvadászok. Mindenkinek körbeküldtük a meghívót, és mindenkit kértünk, hogy jelezzen vissza, kinek kell rendőri erő. A többség (14 vagy 17 vadász) visszajelzett, ti voltatok hárman és a csapataitok, akik nem jeleztetek vissza, utána pedig kiderült, hogy 8 vadász mínusz, mert ti nem jöttök el.

Dobos Menyhért: ezt a nyolcat kellene vádolni, nem engem, tőlem írásban nem kaptatok semmit, hogy nem megyek.

Felker Mihály: egyik egyesület meghívta a másikra, erre mi visszajeleztünk, hogy megyünk, szereztünk autót, rendőrt. Négy kört futottam, a városi és megyei kapitányhoz kétszer mentem el. Ezt követően van a történetnek egy visszhangja az Egyesületünk hátrányára. Vitát ver ki mindig, amikor egy olyan őrsről hozunk el egy olyan egy autót, ahol összesen kettő autó van. Ha azzal az autóval bármi történik ami ott maradt, akkor nem lesz ott a másik, mert éppen vadászaton van. De mi még ezt is megoldottuk, lett volna elég kapacitás. Ezt követően 9 nappal a vadászat előtt felhívott a Jóska a szigetszentmiklósi rendőrkapitány, hogy ne gyertek el, mert nyilvánosan ki fognak vonulni a Menyáék (Dobos Menyhért). Ugyanezt erősítette utána meg a Kukker, a Cservölgyi Tibi és a kapitány is. Én régóta jóban vagyok a Kertes Józsival, soha nem volt köztünk nézeteltérés, tisztelem. Azt mondta nekem a Józsi, hogy a Kokó (Kovács István) azt mondta neki, hogy ne menjünk el, mert azt mondják a Sánta Laciék, hogy nem akarnak az Egyesület embereivel dolgozni. Ezt követően felhívtam a Friedrich urat, mert nem akartam hinni a fülemnek, de ő is megerősítette ezt a tényt. Amikor rövid időn belül (a két kapitány közötti beszélgetés között fél perc sem telt el mert azonnal hívtam a másikat) négy különböző helyről, akkor el kell hinnem az eddig elmondottakat.

Ezt követően - sajnos azt kell mondanom, hogy szerencsénkre - 4 nap múlva jött a telefon, hogy árvíz van, és el kellett mennie az akcióban részt vevők nagy részének a gátakra, így nem kellett magyarázkodnom, hogy az autóvadászok között ilyen nagy az ellentét, és hogy nem képesek együtt dolgozni.

Dobos Menyhért: ez hazugság, nem volt ilyen. Én azért nem akartam menni, mert nem működik a technika.

Felker Mihály: csak megjegyzem, hogy egy másik vadászaton  17 techika is működött, úgyhogy ne mond nekem, hogy nem működik 7 db technika, vagy valamit rosszul csináltok.

Levezető Elnök Asszony: akkor egy kérdésem van Dobos Úrhoz: Ön akkor azt mondja, hogy szakmailag nem állhat össze egy ilyen vadászat 7 techinkával?

Dobos Menyhért: nálunk demokrácia van, én nem mondtam a többieknek, hogy ne menjenek el.

Kucka András: az az én döntésem, hogy elmenjek -e egy vadászatra vagy sem, nem érdekel, hogy a Menya mit mond.

Levezető Elnök Asszony: van e értelme 17 techinkával vadászni vagy sem?

Kucka András szerintem ha a BM működik, akkor a rendszer is működik, mindegy hogy hány technika van rajta.

Cservölgyi Tibor: én mindennek és mindenkinek tagja vagyok, mindenkivel jó kapcsolatot ápolok. Nekem nincs előítéletem sem egyik sem másik emberrel szemben. Világ életemben a gép előtt ültem és most is előtte ülök, amióta a rendszámfelismerés működik, sokkal régebb óta mint ahogy ti azt ismertétek. Ha valaki meghív, én szívesen elmegyek, belerakok apait anyait. Viszont elvárom cserébe, hogy ha én meghívok bárkit, nem érdekel, hogy honnan jön, adok egy határidőt, elvárom, hogy visszaszóljanak. Rajtatok kívül mindenki visszajelzett, tőletek pedig kapok egy telefont a rendezvény előtt pár nappal, melyben megkérditek, hogy ki lett meghívva. Amikor elmondtam, hogy ki lesz ott, akkor erre azt mondod Menya, hogy ebből még probléma lesz, mert nem akar együtt dolgozni egyik a másikkal. Azt mondtad, hogy bojkottálni fogjátok az akciót, ha ott lesznek a felsoroltak. Szeretném a figyelmedet egyébként felhívni, hogy ha ez a bojkott megvalósult volna, akkor nem vagyok biztos benne, hogy ennek ne lettek volna büntetőjogi következményei. Hát nem lehet azt megcsinálni, hogy le van szervezve egy akció, te pedig csak úgy kedvből levonulsz. Ez komoly dolog. Próbáltam elmondani nem egyszer, hogy ne húzzunk szét, mert nem lesz jó. Én nagyon fel voltam háborodva.

Dobos Menyhért: én részemről továbbra is oktalannak tartom ezt az eljárást.

Kasnya Gábor: az akcióterv meg lett írva 17 autóra. Utána ez még szervezés alatt lett volna, összeegyeztetve, hogy mikor offline vagy online.

Dobos Menyhért: én ha offline vagyok, akkor hazamegyek.

Levezető Elnök: kérdésem továbbra is az Dobos Menyhért felé, hogy akar -e a jövőben a jelenlevőkkel és egyesületi tagokkal együttműködni?

Dobos Menyhért: ezt várom már több éve, hogy működjön együtt az egyesület, hogy szervezve legyenek a vadászatok, mert ezt már több éve nem csinálja.

Levezető Elnök: megjegyzem, hogy nem rendezhet pl a szigetszentmiklósihoz hasonló vadászatot a NAKE, mert a jogszabály tiltja. Csak egy hivatalos szerv felkérésére szervezhetünk olyan jellegű autóvadászatot, mint amilyen pl. a szigetszentmiklósi lett volna. Amúgy csak kizárólag lopott autók felkutatatására irányuló autóvadászatot szervezhetünk. Ilyen jellegű vadászatokat csak egy hivatalos szerv felkérésére végezhetünk.  Le kell törnöm, hogy nem fog a NAKE a továbbiakban sem szervezni mindenre kiterjedő autóvadászatot, csak akkor lesz ilyen típusú vadászat, ha annak a szervezésére felkérik az Egyesületet. Így akar együttműködni az Egyesülettel?

Felker Mihály: az Egyesületünk egyik alapcélja a civil szervezetek összefogása és nem a szervezés, hiszen nem is tehetjük.

Vezda László: amikor felkérik a NAKE-t, hogy jelenjen meg autóvadászaton, akkor mi mindig ott vagyunk. Amikor a kiskőrösi rendőrkapitányság kért fel minket, ott voltunk.

Dobos Menyhért: azt én szerveztem, nem te, ott volt a Gyuri (Faragó György).

Vezda László: had pontosítsak, a Gyurit túrtad ki a szervezésből.

Dobos Menyhért: nem igaz, az az én ismeretségem volt és nem a Gyurié.

Vezda László: válaszolj a kérdésre, a Gyuri kezdte el szervezni vagy sem?

Dobos Menyhért: együtt kezdtük el. De lépjünk tovább. Én a NAKE logót soha nem hordtam.

Vezda László: nem hordásról volt szó, hanem felhasználásról. A zsarucar-os eseményekhez volt felhasználva úgy, hogy kicseréltétek a logónk kék részét, ahol a címerünk van egy piros Zsaru CAR felirattal ellátott részre, de maradt minden más. Felhasználtátok  a tavaszköszöntő autóvadászaton is az oklevelekhez.

Dobos Menyhért: a kettő nem ugyanaz, én nem használtam. Le van védve?

Vezda László: igen, szerzői jogvédelem alatt áll, ezt pénzért csináltatta az Egyesület. Az eredeti ez egy vektoros ábránkat használta fel a Kokó, majd cserélte ki a logóban a NAKE feliratot a zsarucar-ra.

Dobos Menyhért: mint a másik logó, amit felhasznált a NAKE.

Vezda László: nem, mi azt mintának vettük, de az a logó nem volt kidolgozva. Anno meg is írtuk, hog y az NYPD logóját vettük alapnak. Az Egyesület konkréten megkeresett egy szakembert, aki vektoros ábrával elkészítette hasonló logót, kidolgozta, megtervezte, dolgozott vele. Tehát nem az eredeti részeit másolta át, hanem egy hasonlót készített, amelyen a dőlési szögek, a színek és a betűtípusok is mások.

Dobos Menyhért: mi azt módosítottuk, de ezt mi nem használtuk fel. Kérdésre: villogós autókon sem volt rajta.

Vezda László: most az jön, hogy azt a tavaszköszöntőt nem is ő szervezte.

Dobos Menyhért: nem, én ott meghívott voltam, kérd számon az oklevelet készítő Egresi Pali bácsitól. Én ezt is jogtalannak tartom, hogy rajtam veszitek számon. Velem szemben ez a két vád volt, nem ismerem el egyiket sem.

Mánya István: ez, meg az együttműködés hiánya.

Dobos Menyhért: ez is vád?

Mánya István: ez nem vád, ez tény. Ez nem bíróság, hanem egy közgyűlés.

Dobos Menyhért: A Faragó Gyuri is ott volt kiskőrösön. Rágalom, hogy én kizártam a Faragó Gyurit a szervezésből. Az én kapcsolatom által lettek évről évre ezek a vadászatok megszervezve. Én szerveztem ezeket évről évre és nem a Faragó Gyuri. Megvannak a bizonyítékok, levelezések.

Vezda László: tehát nem igaz, hogy a 2013-as kiskőrösi autóvadászatot Faragó György kezdte el szervezni?

Dobos Menyhért: nem igaz, közösen kezdtük el szervezni, a Kothencz úrral közösen kezdtünk egyeztetni. Kérdésem van, jegyzőkönyvbe kérem venni, hogy a többi tagok miért nem tagok akiket a közgyűlésen kértünk, hogy tagok legyenek?

Levezető Elnök Asszony: most a kizárásról beszélünk, utána előadhatja a kérdését.

A kizárási indítványra elhangzottakra tekintettel Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy szavazás következik Dobos Menyhért egyesületi tag kizárásáról.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy a tagok kizárásáról kizárólag a szavazati joggal rendelkező, jelenlévő rendes tagok jogosultak szavazni azzal, hogy a kizárandó tag a szavazásban nem vehet részt. Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a kizárandó tagot, hogy amennyiben a szavazás eredményeként egyesületi tagságát elveszíti, úgy a Közgyűlés további részében a Közgyűlés zavarása nélkül jelen lehet, azonban a döntésekben már nem jogosult részt venni.

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja továbbá a kizárandó tagot, hogy amennyiben a szavazás eredményeként egyesületi tagsága megszűnik, úgy a kizárást kimondó határozat ellen 30 napon belül az Egyesületet nyilvántartó Fővárosi Törvényszéknél jogorvoslattal élhet.

7.            Határozathozatal Dobos Menyhértnek a kizárásáról

Levezető Elnök Asszony felhívja a jelenlévő 6 fő tagot Dobos Menyhért egyesületi tag kizárásáról történő szavazással kapcsolatosan, hogy ki kívánják –e zárni a tagok Dobos Menyhért tagot az elhangzottak fényében.

Szavazás eredménye:

 

összes tag: 22

jelenlévő tag:

7

szavazó tag:

6

támogatja a kizárást: 6

tartózkodik:

-

elutasítja a kizárást:-

 

6/2014. (V. 17.) számú határozat

A Közgyűlés a mai napon akként határoz, hogy a mai nappal Dobos Menyhért egyesületi tagot a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesületből egyhangúan kizárja.

Amennyiben Dobos Menyhért a kizárásáról szóló határozattal nem ért egyet, úgy a határozat kihirdetésétől számított 30 napon belül az Egyesületet nyilvántartó Fővárosi Törvényszéknél keresetet indíthat az Egyesület ellen.

8.            Javaslatok meghallgatása az Egyesület 2014. év terveiről, irányainak meghatározásáról (megjelenés, publicisztika, honlap, adatvédelmi szabályok felülvizsgálata, vadászatok, népszerűsítés)

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy Vezda László Elnök Úr bejelentette, hogy pár szót kíván szólni a 2014. év terveiről.

Ezt követően Vezda László Elnök Úr előadja az alábbiakat:

Külön „LOPOTT AUTÓK” rovattal indulunk az AUTOSZEKTOR.HU-n.

Elindult a 2424.hu oldalon is a AUTÓVADÁSZ24 néven.

Volt egy megkeresése is az Allianznak, de most erről még nem szeretnék beszélni addig, ameddig nem lesz biztos.

Sok biztosítónál voltam, lobbizttam az Agip-nál is, de az az első kérdésük, hogy mit tudunk mi felajánlani. Amit tudtam akkor mondani, az a kis nézettségű honlapunk volt, de ahhoz, hogy ők támogassanak nagyobb dolgokat kell letennünk az asztalra. Most újra lobbizni fogok, hiszen a nézettségi adataink már igen jók.

Továbbra is lobbizni fogok, hogy támogatást szerezzek.

9.            Egyéb javaslatok meghallgatása

Levezető Elnök Asszony felhívja a megjelenteket, hogy amennyiben szólni kívánnak, egyéb javaslatai vannak, úgy annak előadására most van lehetőségük.

További javaslat:

Cservölgyi Tibor: továbbra is meg fogom hívni a többieket, attól, hogy ki lett zárva most a Menya, továbbra is szeretettel várjuk, ha eljön és megtisztel, ha nem, akkor sincs semmi gond.

Vezda László: nekem sincs egyéb bajom a Menyával, mint hogy nem tudunk együttműködni, de továbbra is tisztelem a munkáját és amennyiben bármiben a segítségére tudok lenni, szóljon és segíteni fogunk, fogok.

Dobos Menyhért: volt javaslatunk az egyik közgyűlésen, hogy a technikánként két tag kerüljön felvételre az egyesületbe, a közgyűlésen be is adtuk benyújtotta a belépési nyilatkozatot, és be is fizették a tagdíjat, ennek ellenére – elnök mondta, hogy várjuk meg a Csikós Ádámot, meg a Felker Misit, de hát a Csikós nem is tag - mert ezek az emberek nem tagok, akik nagy teljesítményt nyújtanak. A weboldalon keresztül félre lettek tájékoztatva az emberek. Fent voltak a honlapon és közben nem is voltak tagjai az egyesületnek. Sokan vannak fantom emberek, akik nem is dolgoznak az egyesületben. Rajtad is csodálkozom (mutat Mánya Istvánra).

Mánya István: én a közgyűlésen nem mondtam le, átvetettem a lemondómat, és miután elmentetek és bojkottálni próbáltátok ezzel a közgyűlést, én helyben visszavontam a lemondásomat, miután az Elnök Úr megkért rá, hogy gondoljam át újból. Nekem pont az ilyen fajta dolgokkal van és volt problémám, hogy képtelenek vagytok a normális beszédre és együttműködésre. Állandóan csak a fúrás megy részetekről, teljesen az oviban érzem magam. Azt remélem tudod, hogy rágalmazás amit most amit csinálsz, de most eltekintek a feljelentéstől, de még mindig ismétlem, rágalmazol.

Dobos Menyhért: színjátéknak tartom ezt az egészet.

Mánya István: akkor minek vettél részt benne?

Levezető Elnök Asszony Dobos Menyhértet ismételten kioktatja a jogorvoslatról.

Levezető Elnök Asszony: konkrét kérdése van valakinek?

Hozzászólás Felker Mihály részéről: Menya, többen is látják a kötözködő, kicsit agresszív fellépésedet. A NAKE-ban nem látnak szívesen, és nem akarnak veled dolgozni, akkor miért akarsz benne maradni.

Dobos Menyhért: igenis nem értek vele egyet.

Vezda László: el fogsz bukni

Dobos Menyhért: ezt bizonyítani kell, amiket mondtatok. ugyanabban a csónakban vagyunk, kicsit fenyegetőnek érzem

Mánya István: a szavahihetőségemről és színjátékról beszélsz, most mindenkinek a szavahihetőségét kérdőjelezed meg.

Dobos Menyhért: a Mánya munkásságáról elég tiszta képet tudok kialakítani.

Levezető Elnök Asszony: hozzáfűzni való?

Felker Mihály: miért akarsz maradni ha más szervezet is van?

Dobos Menyhért: másodikként, harmadikként tizenvalahány éve csinálom, jó volt a csapat mindaddig, amíg a Laci át nem kívánta venni a vezetést és maga felé hajtani az embereket és a saját malmára hajtani ezt az egészet.

Vezda László: nevezd meg ennek a Lacinak a vezetéknevét!

Dobos Menyhért: nem, nem válaszolok.

Mindenki: mond el ki az a Laci?

Dobos Menyhért: bejelenti, hogy megalakította az egyesületet, de ne legyenek tagok sokan. Minden egyesület egyet képviseljen.

Mánya István: nincs annak értelme,amit csinálsz.

Dobos Menyhért: miért nem tagok, akik befizették, és benyújtották a belépést?

Vezda László: átnyújtottátok a belépésiket az egyik közgyűlésen szabálytalanul, nyomást gyakorolva, a közgyűlés közben az asztalra dobva. Erről videó felvétel is készült.

Levezető Elnök Asszony: erre a kérdésre had válaszoljak én: ahhoz, hogy valaki tag legyen 1. tagdíj, 2. belépési nyilatkozat, 3. elnökség elfogadja. Sokak egyébként nem fizették be a tagdíjat, a  többiekkel kapcsolatosan pedig nem került az elnökség részéről elfogadásra a belépési nyilatkozat.

Dobos Menyhért: feláll, eleget áldoztam a köz. javára, mennem kell.

Vezda László: Menya ironizálásnak tartja amit mondtam, bárhogy is történik tisztelem amit csinálsz, személyedet és munkádat is.

Dobos Menyhért: duma. Vetted volna fel a telefont amikor hívtalak.

Vezda László: miért vegyem fel a telefont, hogy ezeket a botorságokat hallgassam?

Levezető Elnök Asszony: jó, ennek nincs a továbbiakban értelme, bárkinek javaslata, előadni valója van-?

Dobos Menyhért: örülök, hogy ilyen sokan vannak az egyesületben.

10.        Egyesületi mellények és sapkák kiosztása

Levezető Elnök Asszony tájékoztatja a megjelenteket, hogy Vezda László Elnök Úr Egyesületi mellényeket kíván szétosztani a megjelentek között, erre tekintettel átadja a szót Vezda László Elnök Úrnak, aki a mellényeket a jelenlévő tagoknak kiosztja.

Levezető Elnök Asszony tekintettel arra, hogy a megjelentek egyéb előadnivalót nem kívánnak megtenni, a mai közgyűlést bezárja 11 óra 40 perckor.

k.m.f.

 

dr. Tóth Katalin

LEVEZETŐ ELNÖK

 

dr. Barkóczi Erzsébet

JEGYZŐKÖNYVVEZETŐ

 

 

 

Kasnya Gábor

HITELESÍTŐ1

 

Felker Mihály 

HITELESÍTŐ2

 

 

 

 

Vezda László

EGYESÜLET ELNÖKE